Észtország, volt szovjet tagállamként kiváló példa erre. Az észt e-gazdaság, e-adminisztráció, e-közigazgatás és e-állampolgárság jól ismert. Ha egy kevesebb, mint kétmilliós országnak ez sikerülhet, akkor ezen a környéken kell keresnünk a kitörési lehetőségeket.
Az a vita is egyre élénkebb, hogy az uniós források mennyire segítik a felzárkózást. Egyes kutatások és német politikusok szerint is az uniós támogatások jelentős része végül nyugati cégeket gyarapít.
Bár ez kissé cinikus megközelítésnek tűnhet,
sajnos az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a cinikusok a realisták,
vagy általában ők bizonyulnak realistábbnak egy idő után. Az uniós támogatások közbeszerzési eljárásokon keresztül valóban arrafelé vezetnek, hogy a közbeszerzések inkább a nyugati cégeket részesítik előnyben.
Hogy a kohéziós politika nem egy sikertörténet, ezt látjuk, hiszen a valóság azt mutatja, hogy felzárkózás helyett az olló egyre nyílik. A realista megközelítés az, hogy a cinizmusból merítsük a valóságtartalmat, de közben ne felejtsük el, hogy a nyugati cégek által megvalósított beruházások is jelentenek helyben maradó befektetéseket és munkahelyeket, amelyek szintén a helyi munkapiacon jelennek meg, és adót jelentenek, hiszen a kohéziós alapok vagy a közös agrárpolitika beruházási jellegű források.
Feltéve, hogy az adót befizetik.
Persze fontos kérdés, hogy ezzel az adóval mi történik. Ezért fontos az a törekvés, hogy megadóztassuk a cégeket ott, ahol a profitjuk keletkezik, hogy a megtermelt jövedelemből az adott terület lakója, régiója, állama részesedjen. Tehát a nyereséget a termelés helyén kell megadóztatni és csökkenteni kell a vállalatok belső struktúráján keresztül megvalósuló transzfereket mert ezek méltánytalan előnyhöz juttatnak cégeket. Távol vagyunk még az adóparadicsomok megszüntetésétől, de jó úton halad a banki szféra megreformálása, az átláthatóság, a transzparencia növelése és az adóparadicsomok szabályozása is.
Ezek mind tendenciák, így erről az útról visszaút nincs.
Akkor remélhetőleg megszűnik az írországi adóparadicsom is a közeljövőben.
Az unión múlik ez, de nekünk közép-európaiaknak semmiképpen nem érdekünk ma még egy egységes uniós adózás, mert ez nagyon sok eszközt kivenne a kezünkből, amelyekkel a versenyképességünket akarjuk javítani. Nyilván meg kell határozni, hogy mit jelent az adóparadicsom. Az is jó cél, hogy egységes adóalap legyen, de ne egységes adózási rendszer. A prioritások sokszor ellentmondanak egymásnak és ezek között kell kialakítani a legkedvezőbb álláspontot.
Milyen hatékonysággal hívja le Románia az uniós forrásokat?
Csapnivaló hatékonysággal és sajnos már másodszor éljük meg ugyanazt az időszakot. 2007-2013 között azért indultunk nehezen, mert újonnan csatlakozott uniós tagállam voltunk, nem létezett a megfelelő tudás, felkészültség. A közös agrárpolitikából származó forrásokat teljes mértékben felhasználtuk 2007 és 2013 között. A kohéziós alapokat nagy nehezen, a meghosszabbított hétéves hivatalos ciklus vége után sikerült nyolcvan százalékig lehívni. A jelenlegi ciklusban újból nehezen kezdünk, négy év után nem értük el a tíz százalékot, 8,5 százalék körül vagyunk a lehívással.
Az elmúlt hétéves ciklusban azt láttuk, hogy a leghatékonyabb operatív program a regionális fejlesztési program volt, pontosan az, amelyik decentralizált. A legrosszabb teljesítmény a két leginkább központosított operacionális programnál történt, a szállítási és a környezeti operatív tervekben. A Bukarestben egymást követő kormányzatok nem hajlandók levonni a tanulságot, hogy a decentralizáció az uniós forrásfelhasználásban is segítené a forráslehívást.
Változott a korrupció elterjedtsége Romániában az utóbbi években, a korrupcióellenes ügyészség tevékenysége nyomán?
A korrupciós történet Romániát állandóan napirenden tartja. Ha a korrupcióellenes ügyészség eredményeit nézzük, akkor látványos ügyek kerülnek napirendre. Korrupció Romániában van, de nem nagyobb, mint egy sor más uniós országban. Ha azt mondom, hogy Olaszország, Görögország vagy Belgium, akkor mindenki tudja, hogy miről beszélek, Románia nem korruptabb náluk. Persze létezik egy jogos elvárás a társadalom részéről, hogy csökkenjen a politikai osztály korrupciója.
De létezik egy gond is: jogállamot akarunk, nem ügyészállamot. Ma nem működik az ártatlanság vélelme Romániában úgy, ahogy az meg van határozva egy uniós direktíva által. Ha létezik tíz gyanúsított és születik tíz ítélet, de egy ember valójában ártatlan, akkor számoljuk fel járulékos költségként azt az egy ártatlant akit elítélünk, de menjünk előre, mert ezt várják el tőlünk nyugaton az ellenőrzési és együttműködési mechanizmus kapcsán?
Vagy megpróbálhatjuk inkább azt, hogy – ha már jogállamról beszélünk – a jogállam a bírák függetlenségét jelentse, de ne az ügyészek függetlenségét. A román jogrend alapvető gondja, hogy a bírák és az ügyészek együtt alkotják a magisztrátusi kart. Kevesen tudják, hogy a legfelsőbb bírói tanács tagjai egyszerre bírók és ügyészek is. Reformra szükség van az igazságszolgáltatásban, de
ügyészállam helyett jogállamot akarunk, amelyben működik az ártatlanság vélelme.
Csak így érvényesülnének az állampolgári és a kisebbségi jogok.
Érdemes az euróövezetbe sietni a gazdasági felzárkózás reményében? Ez megoldást jelentene a legtöbb gazdasági problémára?
A csatlakozási döntést a gazdasági fejlettség függvényében kell meghozni. Ha az euróövezethez csatlakozunk anélkül, hogy a gazdasági fejlettség megfelelő lenne, az oda vezet, ahol Görögország volt korábban.
Jelentős különbség van e téren Románia és Magyarország között. Romániában nem csak a gazdaság, a banki szféra és a szolgáltatások, hanem a közmentalitás is az euróhoz van kötve a kétezres évek eleje óta. Sok szerződés euróban van kifejezve, ez törvényesen lehetséges. Ez Magyarországra tudomásom szerint nem érvényes.
Egyelőre azonban a reálkonvergencia területén távol áll Románia attól, hogy időszerű lenne az euró bevezetése, ami egyébként meg fog történni.
De ma nem ésszerű Romániában céldátumot megjelölni, nincs is.
Akkor lesz időszerű, ha Románia a reálkonvergencia – tehát a termelékenység és a versenyképesség – szempontjából jól teljesít, a teljes gazdaság fel van készülve.
*
Lesz akkor még Európai Unió? Mondjuk 2030-ban?
Igen, lesz unió 2030-ban. És még ha jövőre 2019-ben már csak 27-en is leszünk, akkor is lesz majd újra EU28, EU29 és EU30 is. A nyugat-balkáni országokra, elsősorban Szerbiára gondolok. Nekünk magyaroknak ez érdekünk, és kedvező fejlemény. A vajdasági magyarok még az unión kívül vannak, ezért a csatlakozásuk óriási jelentőségű a kárpát-medencei magyarság és a magyar nemzet számára egyaránt.
Az érdekeink tehát azt követelik meg, hogy legyen Európa, de hogy milyen Európa, ez lesz a 2019-es EP-választási kampány fő témája. Az erős Európa képes csak a határait megvédeni, csak ez képes a keleti kihívásokat megválaszolni.
A davosi Világgazdasági Fórum végkicsengése is az volt, hogy visszatér Európa. Az USA inkább a belső kihívásokra koncentrál és lemond nemzetközi vállalásairól, Kína még nem találja a helyét a globális versenytéren, Oroszországban vagy a Közel-Keleten pedig óriási problémákra kell megoldásokat találni. Ez mind megnyitja az EU-nak a lehetőséget arra, hogy újból visszatérjen, mint a legnagyobb technológiaexportőr és kereskedő a világgazdaságban. Ilyen körülmények között
fontos, hogy legyen Európa 2030-ban, csak ha lehet, az legyen olyan, hogy nekünk, közép-európaiaknak is tetsszen.
Az unió hatalmával kapcsolatban – ahogy az előbb is történt – általában a gazdasági erőt említjük. Továbbra is félkarú óriás marad?
Az unió büszke a puha hatalmára, az értékterjesztési kapacitására. Tartalmazzanak például a nemzetközi kereskedelmi egyezmények szociális, környezetvédelmi, munkavédelmi előírásokat? Változik a világ és a közvélemény igényli az átláthatóságot ahogyan azt is, hogy ne csak szabad, hanem méltányos is legyen a kereskedelem. Nem mindegy, hogy kitől vásárolunk, mennyire tartják be a partnerek az értékeinket.
Ebben a változó világban az unió kialakíthatja a saját maga új szerepét, ami nem csak gazdasági, hanem politikai, diplomáciai, biztonsági szerep is. Egy közös európai hadsereg kívánatos fordulat lenne, hogy ne függjünk száz százalékosan a NATO-tól, még ha az európai hadsereg része is a NATO-nak. Ez például nem volt lehetséges addig, amíg Nagy-Britannia uniós tagállam volt.
Ha rajtunk, magyarokon múlik, akkor ez a 2030-as Európa a közösségek és régiók Európája lesz?
Igen, a nemzetek, nemzeti közösségek és régiók Európája. Az erdélyi magyarok számára a főváros Budapest, mert a nemzet fővárosa. Főváros Bukarest, mert az ország fővárosa. Főváros Brüsszel és Strasbourg, mert az unió fővárosai.
De számunkra biztos, hogy főváros Kolozsvár is, mert Erdély fővárosa, Temesvár, mert Bánság fővárosa, Marosvásárhely, mert Székelyföld fővárosa
– bár nehéz kérdés a székely fővárost meghatározni. És főváros Nagyvárad, mert a Partium fővárosa. Ez a régiók Európája.
Legyen bölcs az EU a szubszidiaritás elvének az alkalmazásával! Erős Európa kell, hogy védje meg az állampolgárait és régióit, bölcs Európa kell, mert a szubszidiaritást ténylegesen alkalmazni is kell de közben egy sor hatáskört, például egyes fontos gazdasági kompetenciákat közös hatáskörben kell tartani.
Ugyanakkor a nemzeti léthez, az identitáshoz kapcsolódó hatásköröket legyünk elég bölcsek lebontani tagállami és regionális szintre. Legyen Kolozsvár főváros, és akkor az erdélyi magyarok egész biztosan jól fogják magukat érezni ebben a nemzetek, nemzeti közösségek és régiók Európájában.
***
Kép forrása: winklergyula.ro.